"A változásról mindenki maga dönt" - interjú Diana Sotoval

Diana Soto író, költő, többek között Az ártatlan bűnös című dráma szerzője. Az írónővel a szerző és a befogadói közönség viszonyáról beszélgettünk.

Diana Soto író, költő, többek között Az ártatlan bűnös című dráma szerzője. Az írónővel a szerző és a befogadói közönség viszonyáról beszélgettünk.

Diana Soto: Magyarországon születtem és nőttem fel, vegyészként végeztem a tanulmányaimat, de Spanyolországban kötöttem ki. Költő és drámaíró vagyok, emellett mesekönyvet és regényt is írok.

PENNA: Mennyire tudsz azonosulni jelmondatunkkal: „Az irodalom mindünké”? Te hogyan értelmeznéd?

D.S: Talán annyit tennék hozzá ehhez a mondathoz, hogy mindenkié kéne, hogy legyen. Egy rohanó világot építettünk fel magunk köré, ahogy a sportújságok és a női magazinok mellett csak a kiváltságosabbak jutnak el egy regényig. Emellett rengetegen vették fel a pennát, ma már 'menő', ha valaki könyvet ír. Ebből a tényleges művészek száma kevés, de talán itt is érvényesül a mindenkié elv.

P: A kérdés csak az, ki számít művésznek a modern világban. Ugyanaz a jelentése, mint eredendően, vagy a modernitás új értelemmel ruházta fel?

D.S: Ez a kifejezés egy örök harcot okoz, de úgy érzem, hogy nem az én kiváltságom eldönteni, hogy ki mikortól nevezheti magát művésznek.

Inkább úgy fogalmaznám, hogy alkotók vagyunk. Legyen szó íróról, festőről, zenészről, táncosról, ha valamit alkot és azzal egy darabot ad a szívéből, akkor számomra már művész.

P: Véleményed szerint fontos, hogy az író a választott témával és szerzői stílusával alkalmazkodjon az olvasó igényeihez?

D.S: Egy író egész életében fejlődni fog, de fontos, hogy legyen hű önmagához.

Ha valaki csak azért ír egy bizonyos zsánerben, hogy az olvasóknak megfeleljen, akkor előbb utóbb el fogja veszíteni a benne lángoló tüzet.

Szerintem, ha csak Magyarországot nézzük is, van annyi ember, hogy valakinek tetsszen az író stílusa. A téma pedig megint egy hasonló kérdés. Ha az író azért ír vámpírokról, mert hirtelen felkapott, akkor nem érdemli meg a figyelmet. Írjon azért, mert benne van a téma, és ha nem írná le, akkor kiszakadna belőle.

diana_soto.jpg

P: Íróként neked milyen fontos a befogadó közönséggel ápolt viszony? Mi formálja szerző és olvasó kapcsolatát?

D.S: Külföldi tartózkodásom miatt hátránnyal indolok. Nem tudok író-olvasó napokat szervezni, de szívesen válaszok személyesen bárkinek. Engem nem a könyvek feletti nyereség hajt, hanem, hogy adni tudjak. Ezért is van, hogy ha valaki kéri, akkor ingyen elküldöm például Az ártatlan bűnös c. könyvem e-könyv változatát, és biztos vagyok benne, hogy valódi érdeklődés esetén akár a többit is. Van olyan olvasóm, aki rendszeres facebookos aktivitásáért cserébe kapott tőlem könyvet. Amit adhatok, azok szavak és mondatok, azt pedig szívesen adok bárkinek.

P: Szerinted mi definiálja az írót? Mitől lesz az, aki? Milyen feladatai vannak a társadalommal kapcsolatban?

D.S: Megint csak a magam nevében tudok nyilatkozni. Az író (és a művészek általában) érzékenyebbek valamire. Például a környezetre, a kapcsolatokra, az életre. Ha nem lenne bennük ez a plusz érzékenység, akkor nem jönne a löket, hogy leírják. Minden író másért harcol. Én az emberiség ellen, az erőszak és a környezetszennyezés ellen, a szeretet hiány ellen.

Nem az ő feladatuk a társadalom megváltoztatása, de felhívhatják a figyelmet a különböző problémákra. A változásról mindenki maga dönt.

P: Mit gondolsz, milyen alapokon nyugszik az irodalmi közélet?

D.S: Lehet, hogy sokan egyetértenének velem, ha azt mondom, hogy pénz alapokon nyugszik. Akinek van, abból könnyen lesz valaki, akinek nincs, az hosszú évek küzdelmével juthat csak el az olvasottabb szintre.

Mégis, ha valaki tényleg tehetséges, legyek akár gazdag vagy szegény, nyomot fog hagyni maga után.

P: Vizsgáljuk az irodalmi közélet másik oldalát, amit az alkotói és a befogadói közeg együttesen formál. El tudod -e képzelni, hogy az irodalmi közélet úgy működjön, mint egy kollektív értékteremtési folyamat, egyfajata csapatmunka, párbeszéd az író és az olvasó között?

D.S: Szerintem most is erről szól. Az írók írnak, az olvasók pedig egyre nyíltabban fejezik ki a véleményüket. Ez a folyamat lényege, hiszen egy írást valakinek el kell olvasnia.

P: Tehát úgy gondolod, hogy az irodalmi közéletnek nem kell megújulnia? Elég innovatív és szabad ahhoz, hogy feloldja azt az űrt, amit az alkotói és a befogadói közeg folyamatos szűkülése jelent? Úgy gondolom, hogy a modernitás kezdetétől felvázolható egy olyan kultúrális folyamat, amely az emberek hétköznapi mentalitásában egy értékrend átrétegződést idézett elő. Gondolhatunk itt most az elektronikára, bármire, ami megköti azokat a tevékenységeket, amelyek régen tradícióvá beidegződve az emberek életvitelének magját alkották.

D.S: Az irodalmi közélet már megújult. Ma már bárki készíthet online irodalmi folyóiratot, könyvcsoportot hozhat létre, akár kiadót is alapíthat. Ettől felhígult a kínálat, és az ember annyi olvasnivaló közül válogathat, hogy a legnagyobb része eltűnik a feketeségben, a Google üresedő polcain.

De ez ellen nincs mit tenni. Beállunk a sorba és próbálunk kitűnni a többiek közül.

P: A PENNA ambíciói egy olyan jövőképet vázolnak fel, amelyben az irodalmi értékteremtés a kollektivitáson és a klasszikus értékrenden alapszik. Egyet értesz?

D.S: Én csak írok és írok, de örülök neki, ha az emberek folytatják azt a kedves időtöltésüket, hogy olvasnak, úgyhogy ebben a kérdésben nem foglalnék helyet. Ezt az olvasóktól kell megkérdezni.

P: Mit üzensz a szárnyaikat próbálgató, fiatal íróknak?

D.S: Hogy soha ne adják fel. Gyakoroljanak, olvassanak, írjanak, osszák meg egymással.

Köszönjük a lehetőséget!

Az írónő blogja itt érhető el.

Save