"A célom, hogy tükröt tartsak az emberek elé" - interjú Tomcsik Nórával
Tomcsik Nórával, A változások kora című regény szerőjével beszélgettünk szerző és olvasó viszonyáról, az író rendeltetéséről.
PENNA: Epika, líra vagy dráma?
Tomcsik Nóra: Epika és a dráma. De főleg epika.
P.: Kedvenc író?
T. M.: Babits. Nagyon szeretem a regényeit. A Gólyakalifa az egyik nagy kedvencem. Valamint van még sok író, aki inspirál. Például Jane Austen és Charles Dickens. De szeretem Balzacot és Stendhalt. Azonban, ha egy valakit kéne igazán kiemelni, akkor J.R.R. Tolkien. Ha valaki, hát ő gyönyörűen tudott mesélni.
P.: Mitől más az írás, költészet, mint a többi művészeti ág?
T. M.: Ezen a kérdésen épp a napokban gondolkodtam, és arra jutottam, hogy az írás és költészet azért kényesebb művészeti ág, mert ott konkrétan leírjuk azt, ami bennünk van. Szavakba öntjük a félelmeinket, örömünket, minden vágyunkat érzésünket. Ha valamit papírra vetek, azzal azonosítani fognak. Ezért egy író vagy költő tán sebezhetőbb, mint mondjuk a zeneszerző, aki a hangjegyek mögé bújuk, vagy a festő, aki szintén főképp szimbólumokkal él. Persze ez utóbbi igaz a költészetre is, még is talán a szavak ereje mindig nagyobb, ezért egy Író szerintem nehezebb helyzetben van, mint más művész.
P.: Egy írót többnyire úgy képzelünk el, hogy magányosan ül az asztal előtt, a billentyűnyomogatás közben kávé finom aromája száll. Meghitt nyugalom honol a szobában. Ez a Te alkotói környeztedre is jellemző?
T. M.: Sajnos ez a ritka, de bár így lenne. Itthon általában bekucorodok az ágy sarkába, néha főzök egy meleg kakaót, nyáron töltök egy pohár hideg üdítőt, és már írok is. Ritka, amikor íróasztalhoz ülök, de talán ez változni fog idővel.
P.: Beszéljünk egy elvont színházi darabról. Milyen egyéb karaktereket alakíthat az író? Milyen más jelmezekbe bújhat? Milyen szituációkban tűnik fel az író a társadalomért felelősséget vállaló figura köntösében?
T. M.: Sajnos nagyon régen nem jutok el színházba az idő hiánya miatt. Olvasni azonban olvastam, és számomra a legelvontabb Beckett Godot-ra várva, valamint A játszma vége című művei voltak.
Szerintem bármilyen karaktert. Ma már annyira sok a lehetőség, és sokszor egy-egy figura csupán szimbólum, és ezekkel jót lehet játszani.
Bárhová el lehet rugaszkodni, a lényeg, hogy legyen mondanivaló, és itt jön is a társadalmi szerepvállalás kérdése, mert tulajdonképpen mindig a tanulság, az üzenet a lényeg. Legyen bármilyen elvont az alkotás, üres lesz, ha nincs benne valamilyen tanító szándék. Már csak a fent írtak miatt is, hogy az író konkrétan szavakba önti érzéseit, gondolatait, nagyon fontos, hogy mit üzen a világnak.
Ha írsz, az hatással lesz öt, tíz, ezer, akár millió emberre, nem mindegy tehát, hogy mi kerül azokra az oldalakra.
P.: Ennek kontrasztot nyújthat az a másik, félig-meddig idealizált képi beidegződés az íróról, hogy a természet lágy ölén, egy csendes tóvidéken, vagy éppen az égbe törő hegyek katlanában nyomogatja a gombokat az írógépén. Te szoktál kiruccani a természetbe, hogy írhass, vagy vágyad ilyesmi?
T. M.: Nem szoktam, nem tudok ott írni, bár elmélkedni, esetleg jegyzetelni igen. Viszont nagy álmom, hogy néhány hónapra elbujdoshassak valahová Írországba vagy a Brit Tóvidékre és csak írhassak, és elmélkedhessek.
P.: Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen az alkotó számára emberi közösségek állandó közelsége. A város talán reálisabb képet is fest az író környezetéről.
T. M.: Egy író semmiképp sem zárkózhat el a világtól. Ellenben én írni csak akkor tudok igazán, ha bezárkózhatok a saját kis világomba. Mindaz, amit leírok, azonban a nagyvilágban megélt tapasztalataimból származik. Egy írónak mind a magányra, mind az aktív társasági életre szüksége van szerintem, és fontos, hogy meglegyen az egyensúly.
P.: A nagy írók, költők, legtöbb esetben szemtanúi voltak a híres politikai eseményeknek. Reagáltak a társadalom történéseire, és nem csak a romantika korában. Itt megemlíthetnénk a "XIX. század költői" című Petőfi-verset. Kulcsfontosságú a szerző társadalmi felelősségvállalása? Kapcsolatban áll eredendően a társadalommal? Mik a szerző funkciói?
T. M.: Szerintem nagyon is. Amit az író leír, főképp, ha híres, az hat az emberekre, épp ezért fontos meggondolni, mi kerül a papírra.
Igen eredendően kapcsolatban áll, hisz onnan merít. Még ha történelmi regényt is ír, akkor is főképp a saját korának társadalmából merít.
A szerző konkrétan megfogalmazza álláspontját, nézeteit, még ha ennek nincs is teljesen tudatában. Én hiszek abban, hogy egy-egy könyv képes nagy hatást gyakorolni a világra.
Van egy jó történet, ami számomra megmutatja, mekkora ereje van egy műnek. Orwell Állatfarmjának megjelenése után a franciák állítólag törvénybe iktatták, hogy tilos egy disznót Napóleonnak nevezni. Szerintem ez az eset sokat elmond az irodalom és társadalom viszonyáról.
P.: Te mennyire igyekszel egy hasonló szerepet betölteni az irodalmi közéletben?
T. M.: Nekem alapvetően az a célom, hogy tükröt tartsak az emberek elé. A regénysorozatomban megírom saját félelmeimet, pacifista nézeteimet, miközben igyekszem megszólítani a fiatalokat, és felhívni a figyelmüket arra, mennyire törékeny a világunk, és mennyire óvnunk kell azt. Hisz a jövőt mi alakítjuk.
Bármilyen szörnyű, ott kell lebegjen előttünk a Világháborúk emléke, és be kell látnunk, hogy mennyire értelmetlen, és szörnyű csapásai az emberiségnek.
Egy szóval igen én fontosnak tartom, és azon vagyok, hogy minden írásommal valamiképp rámutassak a történelem, és a jelenkor nagy tanulságaira.
P.: Mi a véleményed, az irodalmi közélet innovativitása és diverzitása az alkotói és a befogadói közeg kollektivitásán, harmóniáján alapszik? Mennyire fontos neked az alkotói és a befogadói közeg kapcsolata?
T. M.: Mivel magánkiadásban jelennek meg a könyveim, ezért nagyon fontosnak tartom. Szerencsére egyre több a lehetőség, hogy író és olvasó találkozzon. Nagyon sok a könyvbemutató, hamarosan kezdődik a könyvhét, vannak egyéb rendezvények, mint például az olvasás éjszakája és hasonlók. Ezek azért is jók, mert sokan nem értik még mennyi munka van egy-egy könyv mögött, vagy egyáltalán miképp zajlik az alkotói folyamat. Ezek megismerése hasznos lehet az olvasó számára, míg az író felmérheti az igényeket, átfogóbb képet kaphat arról, kik olvassák szívesen. Ezek alapján pedig ő is fejlődik.
P.: Szükségszerű az irodalmi közélet megújulása?
T. M.: Szerintem az irodalom még mindig nincs annyira központban, mint kéne. Olvasni még mindig sokan nem szeretnek, és ezen lehetne változtatni. Szükséges lenne felkarolni fiatal írókat, akik igazán tehetségesek, de a könyveik ezer emberhez sem jutnak el. A mai fiatalság is jobban élvezné a kortárs írók műveit, hisz az ő világukról írnak, később talán elővennék azt a Jókai, vagy Balzac könyvet is. Én biztosan több teret adnék ezeknek a szerzőnek, hogy bemutatkozhassanak. Csak azt látom, hogy van egyfajta előítélet a kortárs írókkal szemben, ami nehezíti ezt a kérdést.
P.: Mit üzensz a szárnyaikat próbálgató, fiatal íróknak?
T. M.: Azt üzenem, hogy ne adják fel. Írjanak, mert, ha valakinek van fantáziája, és ezt papírra is tudja vetni, az nagyon gazdag ember. Legyenek bátrak, merjék megmutatni másoknak, amit írnak.
Ha egy ember már szereti, akkor érdemes volt leírni azt a történetet vagy verset.
Köszönjük a lehetőséget!
Az írónő blogja itt érhető el.
